2012. november 6., kedd

3. fejezet/1. rész

Na szuper-gondoltam-megint mehetünk az ügyeletre.
Beértünk, és ugyanaz az orvos volt ott, mint múltkor. Rosszallóan nézett ránk, aztán pedig az állapota átváltott enyhén aggódóra:
-Hogy történt?
Aztán már csak arra emlékszem, hogy valaki kiabál nekem.
-Meganne!
Kinyitottam a szemem, és az első amit megláttam, Nicole rémült arca.
-Mi t-t-tört-t-ént?
-Egyszer csak elájultál.
Az orvos azt mondta, szeretnének végezni pár vizsgálatot. Természetesen belementem, de teljesen kikészültem idegileg.
Nicole szemszögéből

Jézusom. Meganne elájult, és teljesen sápadt volt. Kész. Kezdek kiakadni. Az orvos azt mondta, szeretnének elvégezni pár vizsgálatot rajta. Remélem semmi baja.

Meganne szemszögéből

Nicole kicsit kiakadt. Kicsit. Kicsit.Mindegy. Olyan furcsa vizsgálatokat csináltak, amilyeneket még se életemben, még hallásból sem ismertem. De, biztos mindennek van oka. Gondolom én. 
Mikor végeztünk a vizsgálatokkal, az orvos azt mondta, még egy kicsit várjunk, míg lerendezi Nicole-t. Ja, igen. Vele jöttünk be a kórházba, és mégis engem vizsgálnak. Kicsit talán érdekes helyzet.
Mikor Nicole lábával minden rendben volt, azt mondták, hogy holnap délután jöjjünk vissza, mert addigra meglesznek a vizsgálataim eredményei. 

Másnap

Talán ilyen idegesen még soha nem keltem. Délután be kell mennünk a kórházba, az eredményekért. Addig is próbáltuk Nicole-al egy nagyon kicsit hasznossá tenni magunkat. Nem sikerült. 
A délelőtt menete:
Felkelünk, eszünk, megmosakodunk, felöltözünk beszélgetünk, eszünk, átöltözünk, indulunk.
A kórházban

Nicole-al leültünk a váróteremben, és vártunk. És vártunk. És vártunk. És akármilyen meglepő, vártunk. Nem volt még annyi idő, hogy meglettek volna az eredménynek, szerintem, úgyhogy kicsit beszélgettünk.
-Na, hogy érzed magad?
-Iszonyatosan. Életemben nem izgultam még ennyire, mint most. És...Mi van, ha valami komoly bajom van? 
-Nyugi, Meganne, biztos nem.
-De mi van ha igen?
Közben kijött az orvos, mi pedig fénysebességgel pattantunk fel.
-Miss Wells. Az ön betegsége...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése